6. rész: Úristen!

Na, jó, ez a nap... Áááá! És most nem az, hogy nem tudom mi lesz a jövőm - mert, bár, ez is közre játszott... -, ez most sokkal furcsább és rosszabb... Rájöttem, hogy tényleg majdnem mindenki hazudott nekem! Na, de akkor az elejéről. Reggel boldogan keltem, már csak pár hét van a suliból. És már tudom is, mi akarok lenni. Tanár. Színjátszást szeretnék tanítani. Igen, ez biztos. Mielőtt ki mentem volna a házból anyu vissza húzott.
- Kicsim - kezdte. -, ha haza értél, szeretnék veled beszélni... Fontos. - mondta bizalmasan. 
- Őőőő... Oké. - feleltem lazán.
Aztán kimentem, és beszálltam Beck kocsijába. Váltottunk egy csókot, felvettünk Kate-t és Adam-et, és zenét hallgattunk. A sulihoz érve elrohantam büfébe, mivel, anyu nem rakott be nekem szendvicset... Vagy az végzősöknek nem jár? :) A napom. Hát, mindjárt vége a sulinak, szóval mindenki tökre be van őrülve, még az alsóbb évesek is, de nekik még van itt pár évük. Hát, igen, bárcsak nekünk is lenne még... Haza érve besiettem a nappaliba mivel anyu és apu már ott voltak. Te jó ég! Mi folyik itt?
- Arra kérünk Ashley, hogy ne akadj ki. Bár természetes, hogy ki fogsz de... Próbáld meg. - mondta anyu, nekem meg szerintem bukfencezett egyet a gyomrom.
- Ez egy nagyon régi történet. 
- Jó, jó, csak mondjátok már mi az! - kérleltem a szüleimet. 
Anyuék biccentették és a következő pillanatba belépett egy lány a szobába, de nem akármilyen, majdnem olyan mint én! Az arcunk szinte ugyan olyan volt, és komolyan csak annyiba különböztünk, hogy neki, barna volt a haja.

 Na, akkor most kiakadhatok?! Anyuék azt mondták, hogy próbáljak meg nem kiakadni, de...!!!
- Úristen...! Ő ki?! - És, igen. Kiakadtam.
- Ő itt... Emily... Az ikertestvéred. - Mondták a szüleim Emily meg elég kétségbe esett arcot vágott.
- Te nem tudod ki vagyok? - kérdezte csodálkozva.
- Kellene? - kérdeztem makacson.
- Anyu, apu! - akadt ki a lány is.
- Elakartuk mondani... - kezdték.
- Mikor is??? És én miért nem ismerem a saját ikertesóm??? - Hüledeztem.
- Ez, mint mondtuk, egy régi sztori... És most elmeséljük ha, hagyjátok. - kezdte anyu, mi meg bólintottunk. - Az úgy volt, hogy Magyarországra utaztunk, repülővel. Emily-t apád elkísérte mosdóba, de ő ugye nem mehetett be, ezért kint volt. Másra figyelt amikor, Emm kiosonhatott mellette. Nem találtuk se leszállásnál se amikor még a repülőn voltunk... Eltűnt. Ez elmondtuk a Rendőrségnek és, ők, Magyarországon találtak rá Emily-re egy kedves családnál akik, örökbe fogadták. És most vissza kaptuk. 
- Mióta van itt? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Kb. - gondolkozott apu. - fél hónapja.
- Értem, és eddig hol volt?
- Nem akartuk megzavarni az érettségidet, ezért azt mondta, hogy el lesz addig egy szállodába. És, igen. El volt.
- Ez így már más... - léptem közelebb Emm-hez. 
- Szerintem is. - mosolygott rám a tesóm.
Még beszélgettünk egy kicsit aztán felmentünk a szobámba, neki is van szobája, átalakítjuk a vendég szobát. Anyu csinált nekünk teát, szóval, azt iszogatva beszélgettünk.

 Nagyon jó kapcsolatom lett Emm-mel. Mindent megbeszéltünk, hogy vele mi történt, azt is, hogy velem mi, Én pedig meséltem a barátaimról. Amúgy Emily Magyarországon érettségizett, biztos talál itt is munkát, ilyen angol tudással. Woow! Na, akkor összességébe nagyon jól kijövünk Emm-mel és Én ennek nagyon örülök. Van egy ikertesóm. De jó! :)♥